4. Fejezet - Akkor holnap

* Victoria szemszöge *

Egy-egy süti társaságában helyet foglalunk Zac-kel. Jól elbeszélgetünk igaz, csak jelentéktelen dolgokról. Mit tervezünk az utazásra, mit viszünk. Semmi, ami úgy általánosságban fontos lenne. Emiatt egy idő után csend telepszik a cukrászdára, ahol már csak ketten vagyunk. Összeszedjük magunk és el is indulunk, nehogy még kínosabbá váljon a helyzet. Lassan sétálunk haza, csendben. Nem mintha nem tudnék mit mondani, csak valahogy elment tőle a kedvem. Végül Zac dönt úgy, hogy beszélgetést indít kettőnk között.
- Néha hiányzik, hogy folyton együtt legyünk. Neked nem? - néz lefelé. Nem válaszolok a kérdésére, egyszerűen nem tudom rá a választ. Már lassan egy éve, hogy szakítottunk, miért most jutnak ilyenek az eszébe? - Gondolom annyira nem. Hisz ott van neked Josh - nevet fel kínosan. Jól elbeszélget magában, de azért elkergetem a tévhiteket.
- Kicsi korom óta a legjobb barátom, semmi több - nézek rá, mire elneveti magát. - Mi olyan vicces? - forgatom a szemem.
- Rettenetesen vak vagy, még mindig - mondja, de nem reagálok, csak várom a magyarázatot. - Soha nem figyelted, hogyan néz rád?
- Tudod mit Zac? Nem érdekel, nem akarok senkitől semmit. Van jobb dolgom is, mint ezt az őrültséget hallgatni - állok meg a házunk előtt. - Holnap találkozunk, szia Zac.
Ő is elejt egy hallk sziát, majd elmegy. Bemegyek a házba, már mindenki az asztalnál ül és vacsorázik.
- Ma Josh-nál alszok - jelentem ki, majd felmegyek és összeszedek néhány cuccot, aztán már ki is rohanok a buszmegállóba. Kis buszozás után felmegyek lifttel Josh lakására. Reménykedek, hogy nincs fent nála senki, de erre persze jelenleg nincs garanciám. Gyanum, miszerint mással töltené az éjszakát beigazolódik, amint egy hosszú barna hajú lány ajtót nyit. Jóval magasabb nálam, karba tett kézzel néz le rám kék szemeivel.
- Bo-Bocsánat, Josh-hoz jöttem - dadogom. A kissé kínos szituban az említett hajlandó kivánszorogni hozzánk. Haja kócos, pólója nyomait abban a helységben kell keresni, ahonnan kijött. Ahogy meglátja nálam a táskám rögtön tudja, hogy nem egy tíz perces beszélgetésre ugranék be.
- Amy... Szerintem jobb lesz, ha most mész.
- De...
- Most - adja a lány kezébe a táskáját, majd engem behúz, őt pedig kitolja az ajtón. Percekig nem szólunk egymáshoz, csak ülünk a kanapén. Nem tudom hova tenni ezt az egészet.
- Nem akartam, hogy így láss - teszi fel a lábát az asztalra és hátra dől.
- Miért? A legjobb barátod vagyok, nem a csajod.
- Megágyazok magamnak itt - kel fel, de elkapom a kezét.
- Aludnál velem? Bent, a szobádban - nézek rá. Nem tudom, hogy honnan jött ez most, de szükségem van arra, hogy ma éjjel őt ölelve aludjak el. Soha nem aludtunk még együtt, meg is lepődik a kérdésemen, de nem szól semmit csak bólint és leül mellém. Szorosan magához ölel.
- Mi a baj?
- Semmi - vágom rá rögrtön.
- Soha nem kértél tőlem ilyet. Mi történt?
- Beszéltem Zac-kel. Sőt egész délután vele voltam - erre a mondatomra elenged és rám nézve várja, hogy folytassam. - Először tök jól elvotunk, a könyvtárban térképet rajzoltunk, aztán haza kísért és valamit magyarázott arról, hogy hiányzom neki. Végül már téged is belekevert, a te hibád, hogy ő nem hiányzik nekem.
- Megint mit kever az az idióta...- sóhajt. - Valami hibás nála te is tudod.
- De akkor is..
- Nincs semmi "akkor is"! Inkább kajáljunk, ezt meg verd ki a fejedből! - megy ki a konyhába. Kicsit érzékenyen érintette ez a dolog, bár nem vagyok benne biztos. Utána megyek, belépve az ajtón látom, hogy a hűtő felett görnyed.
- Hagyd csak, nem vagyok éhes - simítok végig csupasz hátán, mire felnéz. Becsukja a hűtőt és leül az asztalhoz. Ritka, hogy mi csendben üljünk és nézzük egymást, de most pont ezt tesszük. Rengeteg idő eltelik, mire valamelyikünk, Josh, megmozdul.
- Mit akarsz csinálni? - nézek rá, ahogy felállít.
- Valamit, amit később tutira megbánok. Gyere! - fogja meg a kezem. Van pár elképzelésem, mi lehet az, amit velem akarna csinálni és később megbánna, de jelenleg csak a kanapéhoz vezet. Lerakja elém azt a fránya könyvet és Izland térképét.
- Már te is kezded? - nézek rá, mire halványan elmosolyodik.
- Nem pont erre gondoltam az előbb, de ez ésszerűbb ötletnek tűnik - nevet. - Te és Savannah lesztek a túravezetők az úton. Ha két csoportra kéne bomlani, akkor te mész Cameron-nal és Zac-kel. Szeretném ha...
- Várj! Mi? Miért nem te jössz velem és Cam? - háborodok fel egy picit.
- Szóval, szeretném ha biztonságosan tudnád merre kell menni - mintha nem is hallana engem. Nem értem, hogy most miért játsza az alkalmi süketet.
- Josh.. - fogom le a térképpel babráló kezét.
- Sajnálom, én esküszöm próbáltam, de nem tudtam átformálni a beosztást. Pedig...
- Értem. Nem kell magyarázkodnod, csak ezt akartam tudni - mosolygom. Jól esik, hogy ennyire figyel.
Kicsit még tanulmányozzuk a könyvet és a térképemet, jegyzetelünk. Éjjel egy felé bemegyek átöltözni, Josh ezekután befekszik az ágyba, én pedig mellé. Szorosan hozzábújok, ő átölel.
- Ezt gyakrabban is csinálhatnánk, jó érzés - bújok nevetve a nyakába.
- Igen, az.

* Josh szemszöge *

Reggel kopogásra ébredek. Az oldalamra pillantok, ahol Viki fekszik. Kisimítok egy hajtincset az arcából, majd hallkan felkelek és az ajtóhoz megyek.
- Haver felöltözhetnél már, 10 óra elmúlt - méri végig félmeztelen felsőtestem Cameron, majd beront mögötte az egész kis csapatunkkal. Elég nagy zajt csapnak, ezért becsukom a szobám ajtaját, nehogy felébresszék gyönyörű hálótársam.
- Van nálad valaki? - néz rám Cam, mire bólintok. Erre a szobaajtó is lassan kinyílik és Viki kómásan, kócosan kivánszorog. Rögtön Zac reakcióját lesem, aki pedig Victoriáról közvetlen rám szegezi a tekintetét.
- Ez a semmi a köztetek van? - pillant vissza Zac Vikire nevetve.
- Figyelj, ezt most nagyon félre érted - szólalok meg, még mielőtt szegény lány magához térne. Zac csak vállat von jelezve, hogy őt nagyon nem érdekli, de szinte biztos hogy nem ezt gondolja. Elmesélik nekünk, hogy mi mindent kéne ma csinálni, mivel holnap reggel indul a gépünk. Kettesével megyünk el beszerezni a cuccokat, aztán a Dallas tesóknál rakjuk le és ott is éjszakázunk. Nem tudom melyik boltban nem fognak hülyének nézni, ha kérek hatszor két kilóméter kötelet. Na mondjuk még mindig jobb kötelet keresni, mint hőmérőt ami 1500 fokig mér. Hosszú napunk lesz az egyszer szent.
Zac akar velem jönni a túra felszerelésért, biztos majd hallgathatom egész úton. Cameron megy Vikivel konzervet meg szárított kaját venni, Riker meg Vanni-val összedi a mérőeszközöket. Mivel a belvárosban lakok, gyalog indul el mindenki. Jó ideig nem szólunk egymáshoz, csak sétálunk tisztes távolságra egymástól.
- Te és Viki... - kezdene bele, de leállítom.
- Nem történt semmi.
- De te szereted nem?
- Mindennél jobban, de a legjobb csaj barátom. Ő amúgy sem szeret engem, vagyis nem úgy, ahogy én szeretném.
- És ha szeretne? - szegezi nekem ezt a teljesen abszurd kérdést.
- De nem szeret. De ne élj tévhitben, mert érted még ennyire sem rajong - nevetek. Kicsit kezdek szétcsúszni ebben a beszélgetésben.
- De én megcsókolhattam. Te ezt nem tehetted meg, és valószínűleg soha nem is teheted meg - és még az orrom alá is dörgöli. És az a baj, hogy igaza van.
Beérünk a boltba, ahol összedjük a hat darab hátizsákot és a bele való köteleket, kulacsokat, pokrócokat, rögzítőket, elemlámpákat, jelző fákjákat, világító patronokat. Fizetünk, majd megyünk is Zac-ékhez.

3. Fejezet - Segítenél?

* Victoria szemszöge *

Az ég lassacskán kitisztul, Josh is hazament már vagy 4 órája. Délután van, de a Nap még csak most kezdi el visszanyerni erejét. Fekszek az ágyamban a Verne regényt szorongatva, úgy olvasom, mintha csak az életem függne tőle, pedig egyenlőre nincs így. A betűkről nem veszem le a szemem, valahogy mégis sikerül felvennem a csörgő mobilom.
- Igen? - szólok bele türelmetlenül.
- Viki? - hallom meg Zac hangját, a vonal túloldaláról. Halk igennel válaszolok, és lejjebb eresztem a könyvet a kezemben. - Tudnál nekem segíteni egy kicsit?
- Persze, mit szeretnél? - kérdem ezúttal a már tőlem jobban megszokott nyugis hangon.
- Eljönnél a könyvtárba? Ott majd mindent elmondok - kérdi, de a választ meg sem várva megszakítja a vonalat. Felkelek az ágyból, megigazítom a hajam és a cipőmet felvéve kimegyek a házból. Egyenesen a könyvtárba tartok, ahol egy asztalnál ülve megpillantom Zac-et. Ő is a regényt bújja és lázasan jegyzetel.
- Szia - ülök le mellé, mire felpillant. Arcára halvány mosoly terül el és meg akar szólalni, de megelőzöm. - Térképet csinálsz? - fogom meg a firkálmányt.
- Igen, biztosra szeretnék menni. Csak hát a kivitelezés... Neked mindig jobban ment - húzza végig az ujját a papíron. - Akkor segítesz?
- Persze. Csak mond, hogy mit hova rajzoljak - fogok meg egy lapot és egy ceruzát. Alaposan tanulmányozzuk a szöveget, hogy mi merre lehet. Órákon át beszéljük, hogy hogyan csináljuk ezt az egészet a reális kép érdekében. Először a lap közepére kerül a Lidenbrock-tenger. Aztán rádöbbennünk, hogy egy A/4-es lapocska nem lesz elég ehhez a térképhez. Négy papírt összeillesztve megkapunk egy elegendőnek bizonyuló nagyságot. Hátul celluxxal rögzítjük, így kezdődhet is a terep felvázolása. Már amennyire tőlünk telik. Felhelyezem újra a tengert, a Grauben- kikötőt a partra, a sziklafalakat, rá a Hans-folyót, a tengerre felkerül az Axel-szigetke. Az északi part viszont teljesen ismeretlen, nem tudjuk mit rejthet az a terület, mivel a könyv hősei soha nem értek a túlpartra. A bejárat felőli részre erdőt rajzolok, megkövült gombaóriásokat. A vízen pontosan jelölöm meddig planktonos, halas és szörnyes az övezet. A térkép Zac képzelőereje és a kezeim ügyessége alatt kezd életre kelni.
- Ez elképesztő - emeli fel a kész rajzot Zac. Gondosan összehajtja, és táskájába csúsztatja.
- Hat óra van - nézek fel a könyvtári nagy órára. - Jó sokat voltunk itt - jegyzem meg.
- Gyere, a cukrászda még nyitva van, megérdemlünk egy kis pihenést - nyújtja felém a kezét, mire belekarolok. Nem sietünk túlságosan, mivel alig két háznyira van a könyvtártól a cukrászda.

*Josh szemszöge*

Vikitől viszonylag korán elindulok. Nem is tudom hova menjek, haza a csendbe vagy megnézzem Riker-t. Megpillantom a megálló felé közeledő buszt, mire futásnak eredek. Szerencsémre a sofőr bevár, felszállok, majd a végállomás előtt egy megállóval le is lépek a járműről. Pár perc séta után bekopogok Riker-hez, aki ajtót nyit, majd miután meggyőződik róla, hogy nem házaló ügynök vagyok beenged. Cameron int nekem a nappaliból, én pedig csak egy biccentés kíséretében leülök mellé. Rik is csatlakozik hozzánk, majd megkezdődik az eszmecsere. Szó esik a jegy rendelésről, a felszerelés beszerzéséről és a csapatokról, vagyis hogyha ketté kéne válnunk valami miatt, akkor azt hogyan is csinálnánk.
- Riker, Vanni és Zac? - kérdem egy cetlire firkantva a neveket.
- Elválasztanád a lányokat? - néz rám furán Cam.
- Josh beosztása jó, hiszen csak Savannah és Victoria segítségével tudunk átkelni. Mind a két csapatba kell egy Latimer lány. Viszont titeket Zac-kel együtt kéne tartani, ketten tudtok csak jól gondolkozni - vázolja fel a tényeket Riker.
- Akkor ti menjetek Savannah-val, mi meg Vikivel tartunk - javaslom, mire Riker szúrós tekintetével találom magam szembe.
- Mi megyünk Vannival - mondja határozottan. - Gondolom ez alap, mivel ő a barátnőm.
- Viki pedig a legjobb barátom. Haver miért akarsz elválasztani tőle? Főleg, Zac-kel engedjem el?  - akadok ki egy kicsit.
- Talán valami problémád van? Elvégre te mondtad, hogy csak a legjobb barátod - fojtja belém a szót Cam. Igaza van, ezt mondtam. Kénytelen vagyok elengedni a legjobb lány barátom, akibe szerelmes vagyok, elengedni a volt pasijával egy tök ismeretlen helyen. Belemegyek, de csak mert nincs sok választásom. Ennyiben is marad ez a kis "vita", inkább áttérünk a felszerelésre. Nem vihetünk annyi mindent, mint a könyvben Axel-ék. Egy-két hétre elegendő protein szeletet, müzli szeletet és konzerv kaját talán le tudunk cipelni magunkkal, de be kell férnie még a víznek és a többi cuccnak. Mérőeszközök, kötelek, jelző fáklyák és világító patronok, valamint fejenként legalább két zseblámpa. Minél inkább arra készülünk, hogy bejutunk több ezer méterrel a földköpeny alá, annál inkább kezdem én is elhinni ezt az egészet. Bár még vannak kételyeim, miszerint élve megsülünk mielőtt bármit is találnánk. Megrendeltük a jegyeket holnaputánra, addigra úgyis minden meglesz ami az induláshoz szükséges.

2. Fejezet - Egyeznek?

*Victoria szemszöge*

A Josh hatán való utazás merőben megkönnyítette a dolgomat. Persze amikor a haját piszkáltam úgy tett, mint aki le akar ejteni, de ennek a veszélye egy percre sem állt fennt. Most pedig itt állunk, Zac igyekszik nem beletörni a kulcsot az ajtóba. Sikeresen bejutunk a kis helyiségbe, ahol gépek tömkelege van. Megtorpanunk az egyik előtt és a könyvet kinyitva elemezni kezdjük a képernyőn látottakat.
- Nos, ez a jegyzet itt azt írja, hogy a magma hőmérsékletének Bolíviában, Mongóliában és Hawaiin...
- Mi az Riker? - hadonászik Vanni Rik feje előtt, aki keservesen a ránk néz.
- Mikor indulunk? - sóhajt.
- Megegyeznek? - lelkesedik Cameron.
- Minden adat - fordítja felénk a könyv egy üres lapjára írt jegyzetet Rik. Valóban. Minden adat tökéletesen pontos.
- Kell pár nap, hogy mindent összeszedjünk - állapítja meg Zac.
- Akkor most mi lesz? - teszi fel testvérem azt a kérdést, ami már engem is foglalkoztat pár perce.
- Rejkjavikba repülünk, meg másszuk a Snaffles-t és leereszkedünk a föld középpontjába - mutogat Cam.
- Ahol a hőmérséklet olyan magas, hogy kőzeteket olvaszt - jegyzi meg Riker.
- A központi hőelmélet nem feltétlen igaz. Mi van akkor, ha tényleg lehet hinni Vernének? - kérdi felháborodva Zac.
- Egyenlőre nem hihetünk egy szavának sem - forgatja a szemét Josh.
- Majd meglátjuk. Három nap múlva indulunk! - jelenti ki Zac.
- Rendben, de ha meghalunk iszonyatosan dühös leszek rád! - indulok ki az ajtón. A légkondicionált épületből kilépve rögtön megéreztem magam a nyári zápor cseppjeit. Legalább a meleg enyhűl. A legközelebbi buszmegálló is elég messze van ahhoz, hogy mindenem teljesen átázzon. De ez most a legkevésbé sem tud izgatni. Az már inkább, hogy nem kéne leereszkednünk elméletileg kihalt vulkán kürtőkbe.
Megálltam a buszmegállót jelző tábla mellett és vártam egy csodára. Mondjuk hogy elálljon az eső, vagy hogy jöjjön egy busz, de egyik sem történt meg.

* Josh szemszöge *

- Utána megyek - kel fel Savannah, de csak leintem.
- Hagyd, majd én.
Gyors léptekkel elindultam az egyenlet értelmesnek tűnő helyre, ahova Viki mehetett. Gyanúm, miszerint a buszmegállóban áztatja magát teljesen egyedül, beigazolódott. Haspólója és rövidnadrágja teljesen a testéhez simul a sok víztől. Hajából messziről látszik, hogy csöpög a víz, de őt látszólag ez nem zavarja. Mellélépek alig észrevehetően, de nem is foglalkozik velem.
- Nem tudod véletlen, mikor jön a következő? - nézek le a kezemre, amin soha az életben még nem volt óra.
- A busz? - pillant rám unottan.
- Nem. Lehetőség - pillantok le rá, mert vagy egy fejjel magasabb vagyok nála. Felvont szemöldökkel néz vissza rám, de nem szól semmit. - Mégis mikor lesz lehetőségünk legközelebb eljutni egy ilyen helyre?
- El akarsz dobni mindent, hogy megnézz valamit, ami megölhet téged, vagy csak simán nem létezik? Hová tetted a józan ítélőképességed? - nevet kicsit gúnyosan.
- Oda, ahova te a bátorságod. Mióta félsz egy kis kalandtól? Valószínűleg nem is létezik világ a földköpeny alatt.
- És ha mégis? - teszi karba a kezét.
- Kössünk fogadást. Ha tényleg találunk valamit, akkor te nyersz és bármit kérhetsz tőlem. Ha viszont nincs odalent semmi, akkor én nyerek és én kérek tőled valamit. Na? - mosolyodok el.
- Rendben - bólint. A busz is lassacskán befut és pár buszmegállóval később már a Latimer ház előtt állunk. Viki behív, hogy legalább száradjak meg, mielőtt hazamegyek. A kulcsot a zárba helyezve vesszük észre, hogy az ajtó nyitva van.
- Savannah előbb hazaért volna mint mi? - néz rám kérdőn Viki, mire csak nemleges választ adva megrázom a fejem. Belépünk a házba, ahol a szülők bőröndjei sorakoznak.
- Anya, apa? - kiabál be Viki, mire anyukája lép ki a konyhából.
- Sziasztok! Viki drágám kicsit előbb jöttünk.
- Hát azt látom - ölelik meg nevetve egymást.
- Látom jól eláztatok, menjetek fel a szobába. Kicsim adj egy törölközőt Josh-nak! - hagy ott minket, mi pedig engedelmesen felmegyünk. Viki a kezembe nyom egy törölközőt, majd ő maga elmegy felvenni egy száraz ruhát a fürdőbe. Közben Vanni is megérkezik, körbe csodálkozza szüleit, majd eltűnik a szobájában.

1. fejezet - A könyv

*Victoria szemszöge*

Ez a júniusi levegő egyszer megöl engem. Meleg, párás és az sem segít hogy lassan két hete egy csepp csapadék sem esett. Kómásan és feltűnően szakadt állapotban kelek ki az ágyból. Leindulok a konyhába, ahonnan nevetés szűrődik ki. Biztosan itt van a testvérem, Savannah barátja Riker. Vannival kétpetéjű ikrek vagyunk, egy napon születtünk, de nagyon kevés hasonlóság van közöttünk. Mondhatni csak a családunk jellegzetes külső vonásai közözösek bennünk. Lassan benyitok a konyhába, ahol a két említett és legjobb haverom Josh kávézik.
- Sziasztok! - intek, mire mindenki elhallgat. Mire feleszmél a kis csapat, már én is helyet foglalok egy csésze kávéval. A kisebb hangzavarban szinte elenyésző a jelenlétem, kávéskanalammal kevergetem a sötét löttyöt magam előtt.
- Szerinted Viki? - szegezi nekem a kérdést Josh, mire én csak pislogok kettőt és értetlenül nézek rá. - Benézhetnénk délután...
- Apánk laborjába? Pontosan - lép be a konyhába Cameron és Zac.
- Az uszodára gondoltam, de meséljetek! - húz ki egy széket Josh.
- Igen, például, hogy mióta van ide bejárása mindenkinek? - szólok közbe, de senki még csak válaszra se méltat.
- Emlékeztek, hogy apánknak van egy elmélete a földköpenyen keletkező résekről? - néz ránk Zac.
- Mi találtunk valamit, ami egész érdekesnek tűnik - folytatja Cam.- Ebben a könyvben - teszi le elénk a már jól ismert Verne regényt.
- Most csak vicceltek ugye? - teszi le az italát Riker.
- Néhány elmélet szerint Verne valós dolgokról írt - veszi a kezébe Vanni a könyvet.
-  Ezt a Verniánusok állítják, de még soha senki nem bizonyította - veszi fel barátnője ellen a harcot Rik.
- Verniánus? - kérdezek közbe.
- Emberek, akik azt hiszik Verne regényei tudományos tények - világosít fel Josh. - És mit akartok? - lapoz bele a könyvbe.
- Az adotok a 134. oldalról ha minden igaz megegyeznek a mai adatokkal. 1987-ben a nagyapánk elutazott a könyv helyszínére, de nem mondta meg mit talált ott - vázolja fel a helyzetet Cam.
- Viszont ezt a könyvet adta a kezünkbe, hogy derítsük ki - fejezi be Zac.
- Szóval... El akartok menni Izlandra, hogy megnézzétek létezik-e a Föld középpontja? - kérdem elgondolkodva.
- Ha tényleg megeggyeznek az adatok, akkor igen. Sőt ti is eljöttök velünk - jelenti ki Zac.
- Azért mert..? - pislog kérdőn Vanni.
- Mert te és Victoria ügyes túravezetők vagytok, Riker-nél jobban senki nem ért a geológiához, Josh pedig igazi túlélő - vázolja fel Cam a tényeket.
- Felőlem - von vállat Josh, mire szép lassan mindenki rábólint erre az őrültségre. Egyébként sem feltétlenül biztos, hogy megegyeznek az adatok vagy hogy találunk is valamit a vulkánnál. Sőt, mivel a Verne regények fiktív dolgokon alapulnak, kicsi az esély, hogy bármi is lenne Izlandon. Legrosszabb esetben kirándulunk egyett a hegyekben.

*Josh szemszöge*

Régóta ismerem már a Dallas testvéreket, meg az őrült ötleteiket, de kezdenek átlépni egy határt. Persze belementem ebbe a marhaságba, de csak mert biztosan nem találunk semmi jelentőset. Meg hát addig is játszhatom a túlélőt Viki előtt. Igen, reménytelenül beleszerettem a legjobb csaj barátomba, de ellentétben sokakkal én nem vetem rá magam. Annál jobban szeretem, minthogy kitegyem feszéjes személyiségemnek.
Meg aztán, ez az egész remek kalandnak tűnik, kis kiruccanás a szigetország békés hegyei közé.
- Akkor menjünk - lép be újra az ajtón az időközben elkészült Victoria és Savannah. Riker átkarolja Vannit és utánuk szépen mindenki kiballag a házból, aminek többi lakója nyaralni van a Bahamákon. Viki az ajtót kulcsra zárja, majd még háromszor ellenőrzi, hogy biztosan senki nem tud bemenni.
- Viki, szerintem mostmár kellő képpen megfelelően leellenőrizted a zárat. Menjünk - ragadom kézen mosolyogva, mire szó nélkül velem jön. Mr. Dallas laborja alig 5 és fél kilóméterre van jelenlegi helyzetünktől, ezért gyalog indulunk el. Ez a meleg olyan szinten kihat ránk, hogy senki nem szól egy szót se egy jó ideig. Csak baktatunk egymás mellett és mögött szótlanul.
- Nem akarunk buszra szállni? De még egy árnyékos útvonalban is kiegyeznék - szólal meg úgy 3 és fél kilóméter után Viki. Na igen, ő bírja itt a legkevésbé a meleget.
- Gyere - állok meg, mire érti a célzást. Felveszem a hátamra, mire puszit nyom a fejem búbjára.
- Imádlak - nevet, mire csak egy mosoly kíséretében azt felelem.
- Tudom.
Így mentünk a maradék 2 kilóméteren át, míg a laborhoz nem értünk.

Szereplők

Victoria Latimer

20 éves

Josh Hutcherson

21 éves

Savannah Latimer

20 éves

Riker Lynch

23 éves

Zac Dallas

22 éves

Cameron Dallas

20 éves

A mese kezdete

Mi lenne ha azt mondanám, hogy egy 19. századi francia író könyveinek minden szava igaz? Ha egy pillanat alatt felborítanám a tudományos elméleteket? Ha megmutatnám a világnak, hogy amiben eddig hittek minden hazugság volt? Alaptalan találgatások sora az emberi élet. Ülj le mellénk bátor utazó és mi elmeséljük, miként ereszkedtünk le a Föld középpontjába.
Az első dolgod az lenne, hogy tedd fel magadnak a kérdést: Mi van, ha Vernének igaza volt?
Ezek után már csak figyelmesen végig kell hallgatnod, hogyan és miként hihetett hat épeszű ember egy 1864-ben íródott regénynek...